-
Hatalmas átverésekkel találkozhat vetőmag-fronton
Az apró magvas zöldségféléknél a kapott eredmény elszomorító, a megvizsgált magminták fele nem felelt meg az előírásoknak - áll a közleményben. A teszten kiderült, hogy a salátánál nulla és egy százalékos, míg a petrezselyemnél 1 százalékos csírázóképességet mutató minta is akadt, a jogszabályban meghatározott 75, illetve 65 százalékos csírázóképességi érték helyett. Jobb volt a helyzet a szintén apró magvas sárgarépánál, és kifejezetten jó a nagy magvúaknál, a babnál és a borsónál, bár ezeknél is előfordult egy-két gyengébb tétel. A szakemberek és a Teszt plussz vizsgálata szerint is érdemes a hazai cégek kerti magjait előnyben részesíteni, mert még a korábbi magyar szabályozáshoz viszonyítottan lényegesen lazább uniós előírásokat figyelembe véve is megbízható és jól ellenőrzött a magyarországi vetőmag-előállítás.
Source: hirszerzo.hu
-
A Wang folyó versei: Két év kert
Ha az ember sok éven át együtt él a kerttel, nemcsak a kertet látja évről évre gyarapodni, hanem az évszakok számát is. Hiszen a kikelet egészen más időszak mint a húsvéti magnóliavirágzás, a rózsákba öltözött júniusi kert mint a lusta, párás augusztusi dzsungel. Egészen önálló évszak a fák színesedésének két hete, amely élesen különbözik az egyre hosszabb deres, de még langyos őszvégtől. És még az az abszurditás is értelmet kap, hogy miért tél közepén kezdődik az új év, hiszen az évet lezáró havas elpihenést össze sem lehet hasonlítani az évet kezdő fagyos, jeges, embert-állatot meggyötrő téllel, az év leghosszabb szakával.
-
BIOKERT a Villányi úton
Közösségi Kert Kezdeményezés: Biokertészkezés Budapesten, a Villányi úti Arborétumban (Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar, Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszék)
-
Window Farms
Window Farms are vertical, hydroponic, modular, low-energy, high-yield edible window gardens built using low-impact or recycled local materials.
-
Urban Organic Gardener
New York City Vegetable Gardening in Self Watering Containers