-
Jó hír: új sajtok, kolbászok, lekvárok kerülnek a polcokra
Jelentősen enyhülnek a kistermelőkre vonatkozó szabályok annak a rendeletnek az értelmében, amely a napokban léphet életbe. Újdonság például, hogy a jövőben a magyar kistermelői élelmiszerek is megtalálhatók lesznek a boltok polcain és az éttermek asztalain.
Source: hirszerzo.hu
-
Hatalmas átverésekkel találkozhat vetőmag-fronton
Az apró magvas zöldségféléknél a kapott eredmény elszomorító, a megvizsgált magminták fele nem felelt meg az előírásoknak - áll a közleményben. A teszten kiderült, hogy a salátánál nulla és egy százalékos, míg a petrezselyemnél 1 százalékos csírázóképességet mutató minta is akadt, a jogszabályban meghatározott 75, illetve 65 százalékos csírázóképességi érték helyett. Jobb volt a helyzet a szintén apró magvas sárgarépánál, és kifejezetten jó a nagy magvúaknál, a babnál és a borsónál, bár ezeknél is előfordult egy-két gyengébb tétel. A szakemberek és a Teszt plussz vizsgálata szerint is érdemes a hazai cégek kerti magjait előnyben részesíteni, mert még a korábbi magyar szabályozáshoz viszonyítottan lényegesen lazább uniós előírásokat figyelembe véve is megbízható és jól ellenőrzött a magyarországi vetőmag-előállítás.
Source: hirszerzo.hu
-
Együtt a helyi élelmiszer-rendszerekért
Civil összefogás a kistermelői rendelet módosítására
Source: vedegylet.hu
-
Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete
-
Az első csillag - A bűvös szakács
“A magyar csúcsgasztronómiai verseny, a Hagyomány és Evolúció döntőjén is érdekes volt az alapanyag-ellátás: a hetekkel előre megrendelt 36 darab ellenőrzött-garantált körülmények közt tartott másfél kilós tanyasi csirke helyett a szponzor 30 darab 0,8-1,1 kilósat és hat darab 1,4-1,6 kilósat szállított. Volt egy 1,8 kilós is. A csirkék egyike-másika „illatozott”, bőrük itt-ott szakadozott volt, a csontvázhoz tartozó belső részek csak részben voltak meg (részben kimosva, részben roncsoltan). A szervezők közül négy ember rótta egész szombat délután a várost és vonzásköreit, hogy a másnap hajnalban kezdődő versenyre beszerezze a kiírás szerinti csirkét. Az ügyben illetékes nagykereskedő és a tenyésztő egymásra mutogatott: „Mi mondtuk, de ők elfelejtették, ők nem mondták, pedig mi tudtunk volna és közben meg szabad napot vettek ki….”
Ha valakinek étterme van, nap mint nap szembesül ehhez hasonló jelenetekkel. Jelenleg csupán néhány kisebb vendéglő képes megoldani, hogy nagyrészt hazai piacokon szerezze be a honi alapanyagokat – általában őstermelőktől, ő is nehezen. Egy kisvendéglő megteheti, hogy minden nap abból főzzön, amit épp jó minőségben megkap. A Nagycsarnokban található „hungarikumhalakról” pedig mindenki tudja, hogy a harcsa igen gyakran Olaszországból a Pó vidékéről, a süllő Ukrajnából érkezik.
A Magyarországon megtermelhető és megtermelendő minőségi alapanyagok klasszifikációja és minőséggarancia-rendszerének kiépítése halaszthatatlan. Bizonyos jogszabályokat átvettünk az Európai Uniótól az eredetvédelemmel és az oltalom alatt álló földrajzi jelzésekkel kapcsolatban. Ezekről azonban a falugazdászok, szakmai szervezetek, termelők gyakorlatilag semmit sem tudnak, s a minisztériumban sem ismerik ki magukat igazán a szövegek tengerében, melyek közt nehezen érthető fordítások is felbukkannak.”
-
A Michelin-csillag egy jel és egy kezdet | Gasztro
“A Michelin-csillag évek óta várt, áhított minősítés, amire sok magyar étterem pályázott. Viszont véleményem szerint, amit ma gasztro-forradalomnak hívunk, annak nem ebben kellene feltétlenül jelentkeznie, hanem sokkal inkább abban, hogy a kisméretű, hazai alapanygokkal dolgozó, alacsony és közepes árfekvéssel bíró helyek fejlődjenek és nem azok, amelyek egy picit szigetként szerepelnek a hazai gasztronómiai életben, az alapanyagok jelentős részét külföldről hozzák és külföldi stáb készíti el ezeket. Mindenesetre a csillag egy jel és egy kezdet hogy az inspektorok elkezdtek jönni hazánkba is, nem csak egy szürke folt vagyunk a térképen, valahol a vasfüggöny mögött, hanem igenis a konyha miatt is érdemes idejönni. Ennek a minősítésnek mindnyájan nagyon örülhetünk, de alapvetően ettől még sok minden nem fog változni. Talán lehet arra számítani, hogy a Costes elkezdi magával húzni a közvetlenül színvonalban közel lévő éttermeket és ezek fejlődnek folyamatosan, de a Costes egy nehéz műfajt választott, amihez sok pénz kell és csak igen hosszútávon termeli meg a profitot. Azt is látni kell, hogy kevés olyan vállalkozó van hazánkban aki ennyire szívén viselné a minőségi vendéglátást és hajlandó ilyen hosszútávon gondolkodni mint Gerendai Károly.”
Source: divany.hu
-
Egymillió munkahely a mezőgazdaságban – Föld és Jövő I. - Mandiner blog
A becslés tehát korántsem pontos. Ám nagyságrendi közelítésre alkalmas, és sejteti, hogy a mezőgazdaság Magyarországon korántsem ad korlátlan lehetőségeket a foglalkoztatás és jövedelemtermelés bővítésére. Legyen bár szép nemzeti emlékezet és hagyomány a régi Magyarország, mint Európa éléskamrája, a valóság ma már más. Ábránd, hogy Magyarország a termőföldből, mint erőforrásból el tudja tartani magát.
Jelenleg 200 ezer ember dolgozik a magyar mezőgazdaságban, tartja fenn magát és az ágazatot nagy küzdelmek árán. Helyzetüket javítani mindannyiunk érdeke. Okos politikával és az erőforrások jobb kihasználásával talán növelhetjük azok számát, akik a mezőgazdaságban találnak megélhetést. Ám úgy gondolom, hogy tömegeket irányítani erre a területre azt jelentené, hogy rengeteg embert rögzítünk bele egy alacsony jövedelmi szintű, nyomorúságos helyzetbe, ahol nemigen van kitörési lehetőség. Nem nagyon hiszem, hogy egy ágazatban, amely 200.000 embert nehezen tart el, olyan változást lehetne végrehajtani, hogy milliós tömegnek adjon biztos megélhetést.
-
A Wang folyó versei: Két év kert
Ha az ember sok éven át együtt él a kerttel, nemcsak a kertet látja évről évre gyarapodni, hanem az évszakok számát is. Hiszen a kikelet egészen más időszak mint a húsvéti magnóliavirágzás, a rózsákba öltözött júniusi kert mint a lusta, párás augusztusi dzsungel. Egészen önálló évszak a fák színesedésének két hete, amely élesen különbözik az egyre hosszabb deres, de még langyos őszvégtől. És még az az abszurditás is értelmet kap, hogy miért tél közepén kezdődik az új év, hiszen az évet lezáró havas elpihenést össze sem lehet hasonlítani az évet kezdő fagyos, jeges, embert-állatot meggyötrő téllel, az év leghosszabb szakával.
-
Organic Agriculture in Hungary
Country database.
-
Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.
A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ellenőrzi és tanúsítja az ökológiai szektor gazdasági szereplőinek munkáját. Az ellenőr feladata, hogy az egyes tevékenységeknek megfelelően kialakított rendszer szerint jegyzőkönyvbe rögzítse a termék előállítás folyamatait, az előírásoktól való eltéréseket. A tanúsító feladata, hogy megállapítsa e folyamatok előírásoknak való megfelelőségét, és – ha minden rendben – akkor kiadja a hologrammal és egyedi azonosítóval ellátott tanúsítványt. Eredeti tanúsítvány (igazolás) nélkül nincs ökológiai termék!
Fő tevékenységünk, az ökológiai élelmiszerek és mezőgazdasági termékek előállításának ellenőrzése és tanúsítása mellett a Biokultúra újság kiadása is a mi feladatunk, továbbá részt veszünk számos – az ökológiai gazdálkodáshoz kapcsolódó, pályázati úton finanszírozott – kutatási programban.